Fogászati konzultáció – éves diagnosztika
A fogorvos minden orvos közül talán az, amelyhez a legrosszabb élményeink kötődhetnek, vagy amitől a legjobban tartunk. Érdemes azonban legalább évente elmennünk egy fogászati konzultációra, így ugyanis megelőzhetünk olyan megbetegedéseket, mint például a fogszuvasodás, amely ideje korán fogaink elvesztését eredményezheti Ez a megelőzés történhet úgy, hogy a fogorvos időben észreveszi a szuvas fogat és kezeli azt, hogy a betegség ne terjedhessen tovább, vagy például úgy, ha olyan dentálhigiéniai kezeléseken veszünk részt, mint a fogkőleszedés.
Például a Móricz Dental fogászati diagnosztikáján Budapesten CT-vel és panoráma röntgennel segítenek fényt deríteni az esetleges problémákra.
Rákszűrés
A rákszűrés nevéből egyértelműen következtethetünk arra, hogy miért fontos. Bár a nőgyógyászati vagy az urológiai vizsgálat senki számára nem a legkellemesebb és legfeszültségmentesebb időtöltés, évente egyszer mégis megéri vele megszenvedni.
Bőrgyógyászat
Nyár előtt mindenképp érdemes ellátogatnunk bőrgyógyászunkhoz és felülvizsgáltatnunk anyajegyeink állapotát.
Teljes vérkép
Hogy miért érdemes évről évre teljes vérképes vizsgálaton részt venni? Így kiszűrhetsz például olyan betegségeket, mint a vashiány, a máj elzsírosodása, vagy a magas koleszterinszint. Ha ezek megvannak, nem kell többé azon agyalnod, hogy miért vagy állandóan fáradt, vagy miért görcsöl be a gyomrod az éjszaka közepén.
Szemészet
Napjainkban egyre többet ülünk képernyő előtt, amely látásunkra nincs jó hatással. Érdemes néha napján a szemészetre is ellátogatnunk, vagy esetleg egy kékfényszűrős szemüveget beszereznünk.