Erre érdemes elindulnod ősszel kirándulni Pesten és környékén!

Főoldal > 3 szuper kirándulóhely Budapesten – erre érdemes ősszel ellátogatnod

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

3 szuper kirándulóhely Budapesten – erre érdemes ősszel ellátogatnod


2021/10/29
TK

Az őszi szünetben mindenkinek érdemes picit kikapcsolódni, ezt pedig hogyan is tehetnéd meg jobban, mint egy kirándulás keretein belül? Nem számít, hogy családoddal, barátaiddal, vagy pároddal húzod fel bakancsodat – az őszi kirándulást egyik esetben sem fogod megbánni!

Kirándulás

Fővárosunk és környéke számtalan csodás kirándulóhelyet rejt magában – a teljesség igénye nélkül nézzük, merre érdemes elindulnod ősszel!


Normafa


Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyének számít, egyáltalán nem véletlenül, hiszen egy komplett infrastruktúrát építettek ki az ide látogatók kényelmére – forralt boros, lángosos, réteses is kitelepült már a közelbe. 




Libegőn is leejtőzhetnek az arra vágyók, valamint mindenképpen érdemes ellátogatni az Anna-rétre, az Erzsébet-kilátóhoz, valamint a János-hegyre is.


Róka-hegy


Az őszi színpompában felejthetetlen látványt nyújthatnak a mészkőből kihasított robosztus, sárgás sziklák és mészkőtornyok. Az egykori kőfejtő eredendően Budapest legnagyobb mészkőbányája volt, manapság olyan, akár egy mini-Grand Canyon. A területet, amennyiben szeretnénk végig járni, egy kitáblázott túraútvonalon tájékozódhatunk, milyen ritka állat-, illetve növényfajok élnek a környéken a körbeépítettség ellenére is.


Budai Várnegyed


Abban az esetben, ha nem túrázással szeretnéd eltölteni szabadnapodat sem kell aggódnod, ugyanis a Budai Várnegyed számtalan kulturális lehetőséggel vár ősszel is.  Amennyiben imádjátok a művészetet, vár a Magyar Nemzeti Galéria, de ha ez nem vonz, akkor a Budapesti Történeti Múzeumba is ellátogathattok.


Tökéletes helyszínt biztosít a romantikus sétákhoz – a Mátyás-templom mögött elindulva egészen a Halászbástyáig eljuthattok, ahonnan megcsodálhatjátok a Dunára és a szemközti városrészre nyíló kilátást.


Ha pedig megéheznétek kirándulásotok során, sem kell csüggednetek – számos étterem a Budai Várban utánozhatatlan gasztronómiai élményt nyújthat, melyek közül biztosan Ti is találtok az ízléseteknek megfelelőt!
 




Budapest Éttermek Magyarország



Legfrissebb cikkek


Hogyan tarthatjuk fenn a szenvedélyt a párkapcsolatban?
A hosszú távú kapcsolatok egyik legnagyobb kihívása, hogy megőrizzük a kezdeti szenvedélyt és izgalmat. Ahogy telik az idő, a mindennapi rutin és a kötelezettségek könnyen árnyékot vethetnek a romantika lángjára. Azonban néhány tudatos lépéssel és odafigyeléssel meg lehet őrizni ezt a fontos szikrát. Íme néhány tipp, hogyan tarthatod fenn a szenvedélyt a kapcsolatban.
Tükör, tükröm, mondd meg nékem: így varázsolhatod elő a benned rejlő magabiztos nőt
Az önbizalom kulcsfontosságú a nők számára ahhoz, hogy boldog és sikeres életet éljenek. Amikor egy nő hisz magában és a képességeiben, akkor képes elérni a céljait, kiállni magáért és boldogan élni az életét. Számos dolog van, amit a nők tehetnek az önbizalmuk növelése érdekében. Íme 5 tipp:
1. Változás - Változtass az életmódodon!

Az egészség alapja, ha változtatsz az életmódodon! Hiába akarsz egészségesebb életet élni, jobb lenni valamiben, ha nem vagy hajlandó változtatni. Blogunkban nagy figyelmet fordítunk erre a témára, szeretnénk neked is abban segíteni, hogy előremozdítsunk a  változás útján. Mert változtatni kell ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok! Változtass az életmódodon!

2. Intelligencia és a tudatos táplálkozás

Sok mindent lehet sokféleképpen csinálni, de csak egyféleképpen érdemes: tudatosan! Az oldalunkon olyan tanácsokat, tippeket, egészségmegőrzéssel kapcsolatos információkat olvashatsz, amiknek a tudatos táplálkozás és a tudatos életmód az alapjai. Nem adunk olyan tanácsokat, amik rövid távon nagyon jónak tűnnek, de hosszú távon nem fizetődnek ki. Ha Te is tudatosan szeretnél élni, akkor hosszú távon kell gondolkodnod!

3. Egészség - Élj egészségesen!

Blogunk segít abban, hogy elsajátítsd az egészséges életmód alapjait. Olyan tippeket, tanácsokat adunk egészség témában, amik neked is tetszeni fognak. Remek szakembereket ajánlunk, és olyan módszereket, amiket eddig még lehet, hogy nem is ismertél. Hiszen jól tudod, egészég mindenkinek csak egy van, és drágább minden más világi értéknél!

Vie blog- az életmód oldal

VIE: változás, intelligenica, egészség- mindennek az alapja! Blogunk segít abban, hogy egy jobb életmódot alakíts ki magadnak. Ha úgy érzed, rossz a közérzeted, szeretnél változtatni az életeden, hasznos tippeket, praktitákat olvasni, amik segíthetnek a mindennapokban, akkor feltétlenül tarts velünk!